Dr. Krausz Dóra vagyok, családommal és kutyáinkkal együtt Móron lakunk egy csendes kertvárosi részben. 2013-tól dolgozom a Móri Állatorvosi Rendelőben.
Íme a Lively Golden kennel története:

Kiskoromtól kezdve voltak a családunkban kutyák. Először a nagyszüleimnél ismerkedhettem meg az állattartással. 4 éves voltam, amikor végre szüleim úgy döntötteSplendid Star Intellectual Girl "Kira"k, itt az ideje saját kutyát venni. Nézegettük a kutyás könyveket, és én ráböktem a pulira. Szüleim utánanéztek a fajtának, tenyésztőknek és végül hozzánk került Fehér Barit Rózsi, egy gyönyörű fehér puli szuka a nagy múltú Fehér Barit kennelből. Majd rá egy évre jött Tündi-Bündi Füles, fehér puli kan. Fülest kiskorától vitték kiállításra, így korán megízlelhettem én is ezt a légkört. Füles teljesítette a Junior Champion cím feltételeit és '94-ben Derby-győztes és Fajtacsoportgyőztes is lett! Rózsitól és Fülestől több alom is született a "Vértesi-Csahos" kennelnév alatt.

 

Sajnos Rózsi 2002-ben 10 éves korában itt hagyott minket. Ezután kezdtem el keresni egy olyan fajtát, amelyikkel én is tudok kiállításokra járni, emellett megfelelő társ egyéb programokhoz is. Ekkor találtam rá a golden retrieverre, ami nem csupán "küllemkutya", hanem számos sporttevékenységben partner lehet. (És nem mellékesen a szőrükkel sincs több órás munka, mint a pulik esetében.:-)) Keresgéltünk a hirdetések között, és rátaláltunk a Splendid Star kennelben levő alomra. Beszéltünk Glied Alexandrával, elmentünk megnézni őket. Nagyon tetszettek a kutyái és a tartási Lively Golden Angel Whitykörülményekegyaránt. 6 hetesen kiválasztottuk Szandra segítségével a legígéretesebb kis szukát, SplendidStar Intellectual Girl "Kirá"-t, aki végül december elején költözött hozzánk. Kira nagyon hamar beilleszkedett a családunkba, Füles is egyből elfogadta és tanította a kölyköt. Persze kezdő kutyáskéntmindig újabb meglepetésekkel szolgált a fajta, de hála a sok segítségnek amit kaptam, együtt tanultam Kirával. Később kiállításokon is sikeresen szerepelt (többszörös HPJ, CAC, BOB nyertes) és 2004-ben letettünk vele a képességvizsgát és a tenyészszemlét is. Veterán osztályban többszörös osztálygyőztes, Veteránok Veteránja, Hungaria Veteran Champion.

Szerettünk volna kiskutyákat, így 2004 őszén fedeztettünk Kirát Szandra német import kanjával, Midnight ChallengerGolden Angels of Oberach "Dragon"-nal és kiváltottuk Végül január 15.-én megszülettek a Lively Golden kennel első kiskutyái: 6 szuka és 2 kan.
Ebből az alomból választottam ki egy ígéretes kis szukát, hogy ő legyen kennelünk következő tagja. Így maradt nálunk Lively Golden Angel Whity. Whity mindenben az ellentéte volt anyjának, egy „Kisdragon”, apjának minden előnyével és hátrányával együtt :-) Mégis megkaptam azt a kutyát, aki miatt lehoztam az almot. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket, kiállításokon is szép eredményeket ért el, és a képességvizsgát is 94%-ra teljesítette. Whityvel folyamatosan jártam tréningekre, vettem részt Working Teszten. Mára már ő is nyugdíjas éveit tölti, 2013-ban megszerezte a Hungaria Veteran Champion címet, Veteránok Veteránja lett, és 3*Veteran Best in Show III. helyezett!

Kirától összesen 4 alom született (A, B, D és F alom). Minden kölyök jó gazdához került, folyamatosan tartjuk velük a kapcsolatot. Pár "gyereket" megemlítenék:

Berta&Amy
Amy és B'Elanna Pusztazámoron él Kristófnál és Andinál, akiknek a csodás fotókat köszönhetjük
Jamie
Between Dreams "Jamie" a Fehérvári CAC-on megszerezte első HPJ címét.
Kimi
Lively Golden Firestar "Kimi" sikeres tenyészszemlét és képességvizsgát tett.
Dino
Daydreamer "Dino" a Debrecen Éjszakai CAC-on szerezte meg első CAC címét.

Whitytől 5 alom született, a C alom ICh.Non-Stop Domino-tól, az E alom Multich.Shamrock Diamonds in Silk "Juliustól" a G és az I alom Ch Beavertail of Anavy "Dextertől" és a H alom Shamrock Daily Suprise "Sting"től.

Neo
Döme
Legacy of Elrond "Neo" 2xCAC, 2xBOS győztes
Echtelion of Gondolin "Döme" Budapesti MKSZ CAC-on Nagyon ígéretes 2. minősítést szerzett.
Neo Elea
Gleam of Silver "Tappancs" a 2010-es Speciál kiállításon lett Res. Puppy Best in Show Hollow Hunter "Rusty" vizsgázott vakvezető kutyaként dolgozik gazdája mellett.
Elea Elea
Give Me Joy "Bodza" sikeres tenyészszemlét és képességvizsgát tett. Illium's Flight "Mango" a K99-es rendszerben sikeres E1 és E2-es vizsgát tett!

Juliusba és a testvérébe Shamrock Diamond Symphony "Danába" beleszerettem. Juliustól született nálunk a D és E alom. Viszont ez "nem volt elég" nekem, Danától szerettem volna egy kis szukát is. 2009.06.03-án született meg tőle és a holland Meloak Dancing Stormtól az első alom a Shamrock kennelben. 2 kis szuka és 4 kan lett a "DANCING" alomban. Végül 8 hetesen költözött hozzánk Shamrock Golden Dancer "Mara". Mara közös tulajdonban van a tenyésztőjével dr. Bárdossy Eszterrel. 2010-ben letettem vele a Képességvizsgát, Tenyészszemlét, szűrései teljesen mentesek lettek, a HRK által rendezett Speciál kiállításon HPJ, és Junior BEST IN SHOW győztes lett és a Zágrábi CACIB-on Kvalifikálta magát a 2011-es Cruft's-ra! Ahol természetesen meg is mutattunk magunkat, méghozzá sikeresen. Yearling osztályban 10es szűkítésbe került! 2011-ben a számos osztálygyőzelem mellett Debrecen CACIB-on Fajtagyőztes, Best of Group és Best in Show 7 lett, és a Vadászati Alkalmassági Vizsgát is megcsináltuk.

Shamrock Golden Dancer

Whity utolsó alomjából - miután a "G" alom temperamentumába beleszerettem - egy kis szukát megtartottunk: Lively Golden Image the Splendid Past "Mac"-et. Mac már pár hetes korában elkápráztatott a temperamentumával, a 6 hetes kiskutya gyönyörűen apportírozott labdát kézbe, ismerkedett mindenkivel. Ez későbbiekben is megmaradt, azóta is csak szájában valami tárggyal lehet látni, legyen az egy ellopott papucs, vagy a seprű :) Mac nagyon gyorsan tanul mindent, alig 1 évesen elsőre teljesítette a Képességvizsgát és Tenyészszemlét, majd rá 2 hétre a Vadászati Alkalmassági Vizsgát is. Több kiállításon szerepelt ő is Kitűnő minősítéssel és az egészségügyi szűrései is minden tekintetben mentesek.

Nagyon fontos számomra az egészségük, sajnos a fajtában gyakran találkozni az örökletes betegségekkel (csípő-, könyökízületi diszplázia, különböző szembetegségek) Állatorvos mellett dolgozva méginkább szembesülök ezen problémákkal. Saját kutyáimat leszűretem ezen betegségekre, illetve a kanoknál is fontos szempont számomra ezek megléte.

Ezúton szeretném megköszönni a sok segítséget és tanácsot Glied Alexandrának, dr.Bárdossy Eszternek, testvéremnek, Bencének a segítséget a fényképezéseknél, szüleimnek és nagyszüleimnek, hogy fáradhatatlanul vittek engem kiállításokra és segítettek, bármi történt!